Kedd este csörög a telefonom. A hív (a nő nemű A). Szerda reggel sajtótájékoztatót tart és szeretné, ha segítenék. Válaszolom neki, hogy persze, nagyon szívesen.
Szerda reggel 10:15- kor meg is jelentem a székházban, azon tűnődve, hogy vajon a biódíszlet szerepét fogom-e betölteni, vagy effektíve valami dolgom is lesz.
10:25. 5 Perc múlva kezdünk. A feszültség tapintható. A átfutja még egyszer a szövegét, ami az egyébként ténylegesen diszfunkcionális KLIK megszüntetését szorgalmazza 9 pontban. Minden klappol! Nem lehet hiba. A precíz, felkészült, mint mindig.
10:30 kezdődik a sajtótájékoztató… elvileg. Gyakorlatilag csak A és Én vagyunk ott, a sajtót maximum a reggel kezembe akadt metró szimbolizálja. Sehol senki… Kínos.
A kitalálja, hogy valaki készítsen egy pár képet, az előkészületekről… végül is minden csak kommunikáció kérdése… Gyorsan lövünk egy pár képet (telefonnal!!4!) egy molinó előtt állva kifelé persze már úgy lett utólag kommunikálva a dolog, hogy a sajtótájékoztató zökkenőmentesen zajlott le. Végül is zökkenőmentes volt, minden viszonyítás kérdése. Mentsük a menthetőt, egy gyors telefonívás a clubrádiónak és az MTI-nak. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez.
Bár sajtótájékoztató nem volt, csak kínos összenézések, ennek ellenére – számomra legalább is – nem volt eredménytelen a dolog, olyan szempontból, hogy tökéletesen reprezentálta azt, hogy miként működik a média Magyarországon, kiknek a kezében van – vagy épp kiknek nincs – és, hogy milyen nehéz egy kis pártnak médiavisszhangot keltenie, függetlenül attól, hogy parlamenti mandátummal bíró pártról beszélünk.